✉️ info@fourstarsminiatures.hu
Banner

Versenyszabályzat

ScaleBalaton 2026 by FourStarsMiniatures

Általános információk

Az alábbi szabályzat kiterjed minden a 2026. szeptember 5-én Balatonkeresztúron megrendezendő ScaleBalaton makettversenyre nevező, valamint a rendezvény szervezésében, zsűrizésében részt vevő személyre. A versenyre történő nevezéssel jelen szabályzatot minden induló elfogadja.

Az indulók a nevezéssel kinyilvánítják egyetértésüket, hogy versenymunkákon megjelenő önkényuralmi jelképek kizárólag a történelmi hitelességet szolgálják és elhatárolódnak minden politikai jellegű megnyilvánulástól.

A versenymunkákat csak a készítőjük nevén lehet benevezni. Amennyiben több személy közös munkáját nevezik, a további készítők neveit a megjegyzésben kell feltüntetni. Minden induló korlátlan számú versenymunkát nevezhet, melyeket alapra illesztve kell elhelyezni a verseny asztalon.

A rendezvény ideje alatt a rendezvény helyszínén a maketteket ért sérülésekért a szervezők nem vállalnak felelősséget.

A szervezők kijelentik, hogy a nevezés során bekért személyes adatokat (név, lakhely, klub, e-mail cím) kizárólag a rendezvény adminisztrációja során használják fel, harmadik félnek csak a versenyző előzetes engedélyével adják ki. A versenyző a nevezésével hozzájárul ahhoz, hogy neve megjelenjen az eredménylistában.

A rendezvényre belépés ingyenes!

Időbeosztás

2026.09.04.

Regisztráció, makettek elhelyezése és helyszíni nevezés: 14:00–17:00

2026.09.05.

Rendezvény nyitása: 08:00

Regisztráció, makettek elhelyezése és helyszíni nevezés: 08:00–11:00

Zsűri eligazítás: 11:00

Zsűrizés: 13:00–15:00

Makettek visszaadása, bontás: 16:00

Eredményhirdetés: 17:00

Rendezvény zárása: 18:00

Nevezés

Előnevezés történhet online felületen: https://morc.solutions/makett 2026.08.01–2026.09.03 között, vagy a helyszínen az időbeosztás szerint.

Előnevezés esetén a versenymunkák regisztrációs lapját a helyszínen lehet átvenni. Helyszíni nevezés esetén a szervezők nyomtatják ki.

Nevezési díj: 2000 HUF / 5 EUR. Fizetés bankkártyával vagy készpénzben.

EUR fizetés esetén pontos összeg szükséges, visszaadás HUF-ban történik az aktuális MNB árfolyam szerint.

A regisztrációs lap nélkül elhelyezett makettek nem kerülnek értékelésre.

Verseny kategóriák értékelése és díjazása

A szervezők fenntartják a kategóriák módosításának jogát. A versenymunkák átsorolhatók, kategóriák megszüntethetők vagy újak létrehozhatók.

Kategóriánként több díj is kiosztható. Egy versenyző egy kategóriában egy díjat kaphat.

Nem minden esetben kerül kiosztásra minden díj.

Általános zsűrizési alapelvek

A maketteket három alapvető tulajdonságuk mentén vizsgálja a zsűri:

A fenti tulajdonságok alkotta kompozíció, őszkép határozza meg a végső döntést. A döntési folyamat során legfőbb vezérlő elv az elvégzett munka minősége. Az értékelés szempontjait részletesen a „Zsűrizési irányelvek” tartalmazza.

Kategóriák

Standard kategória: megkötés nélkül indulhat bárki. A standard kategóriák értékelése során a fő vezérlő elv a hobbi öröme és a befektetett munka elismerése.

Mester kategória: megkötés nélkül indulhat bárki. A mester kategóriák értékelése során a fő vezérlő elv a legmagasabb minőség keresése.

Junior kategória: megkötés nélkül indulhat bárki 14-18 éves kor között.

Gyermek kategória: megkötés nélkül indulhat bárki 0-14 éves kor között.

Kiállítás kategória: A makett visszaadáskori azonosíthatóság érdekében minden csak kiállítani szándékozott munkát ide kell nevezni. Az ide nevezett makettek nem vesznek részt a versenyben, a zsűri által nem kerülnek értékelésre.

Kiemelt kategóriák

Zsűri

A zsűri munkáját a „Zsűri koordinátor” szervezi. Az ő felelőssége, hogy a zsűri rendelkezésére álljon a munkához szükséges információ, hely, idő és technikai eszközök. A zsűrizés idejére a verseny egyes területei lezárásra kerülhetnek. A zsűri tagjait a szervezők szakmai alapon kérik fel, munkájukat önkéntesen, térítés nélkül végzik. A szervezők kiemelt figyelmet szentelnek az átláthatóságnak, ezért a zsűri névsora a rendezvény kezdete előtt nyilvánosan kihirdetésre kerül. A szervezők fenntartják a jogot a névsorban történő változtatásra. Továbbá zsűri munkáinak külön területet biztosítanak, ahol név megjelölés mellett kiállításra kerülnek a zsűritagok munkái. A zsűri döntése az eredmények leadásától fogva megmásíthatatlan. Óvásnak helye nincs. A zsűri csapatokba osztva dolgozik. Minden csapat 3 főből áll. Minden csapat egy vagy több kategóriát értékel egymás után. A csapat tagjai nem indulhatnak az általuk értékelt kategóriában. A zsűri munkája során nem köteles, de szabadon használhat bármilyen eszközt, ideértve a pontozó lapot, jegyzetet, interneten vagy fizikailag a helyszínen hozzáférhető szakirodalmat.

Makettek visszaadása

A makettek visszaadására az eredményhirdetést követően, a szervezők felügyelete mellett, a nevezésnél kapott igazolószelvények ellenében kerül sor. Az igazoló szelvény hiányában, csak a szervezett visszaadás végén személyazonosság igazolása mellett lehetséges a makett átvétele.